Hát akkor kérem, az első gondolatok.
Valahol itt valamiféle mottónak kellene lennie, de valahogy nincs semmi frappáns a tarsolyban. No majd csak akad valami érdekes. De erről majd később.
Hogy miért kezd írni az ember egy blogot? Már annyi keserűség gyülemlik fel benne, hogy nem akarja saját szeretteire zúdítani, inkább átadja a háló széles és nagyobb világába, Mint valami segélykiáltás, vagy hasonló. De vágjunk is bele.
Amiért elkezdem, az egyfajta "bennem van a hiba???" érzés. Valahogy a világ változott, és én meg lemaradtam. Anyagias lett, de nem kicsit. Hogy miért gondolom, hát itt rá a mai példa.
Áll a ház előtt egy meggyfa. Szép terebélyes, és jóízű a gyümölcse is. Mostanság, bár nem volt rá jó az idő, egyre több hódolója akad. Most este egy jól szituált hölgyet sikerült kirángatni alóla, mondván, pusztán csak kóstolni akart. Tegye, de ahogy tette..., kissé szóvá tettem. Hát kaptam is a fejemhez, kifizeti, ha kell, mind öt szemet... Nincs rászorulva. Hát tényleg nincs. Neki van a legszebb házuk az utcában. Ha valakié véletlenül nagyobb, vagy szebb is lenne, azonnal munkások jönnek, és már toldanak-foldoznak, építenek csicsás tetőt, kerti pavilont, de nem ám kocka formát, szép kereket, mert itt az dukál. Hogy "enyém a legszebb" érzés meglegyen. Teheti, ha egy kicsit is nő a Tisza szintje, már dől is a pénz. Katasztrófa gazdagok. Ez is van. Pár éve jön hozzám a férj, levágta a fákat, kell-e az ág, Megköszöntem, én ezzel tüzelek, így minden ilyennek örülök. Nem én kértem, Ő keresett meg. A szemetet, amit beledobált szépen vissza is vittem, a drótdarabokat, olajos, szennyes kesztyűt.Én mentem érte az Ő futóján, én hoztam el, és vittem is vissza üresen. Na most megkaptam, milyen jót tett velem, és lám ez a hála. Hát akkor ez. Nem érzek lelkiismeretfurdalást. Csak halkan jegyzem, akartam is mondani de minek... Múlt héten szórtam meg, mert nem sikerült a rossz idő miatt korábban, rovarirtós permettel. Majd legfeljebb lesz egy kis hascsikarás,
Akkor most a mi az utcán van, az mindenkié. Végül is ez egy szélmalom harc. majd ha Ők nem, jönnek a rászoruló, diszperzites kisebbségiek, és szedik marok és tonna szám. Törik-zúzzák majd az ágakat, de ez az utolsó év, hogy leápolom a fát. Jövőre bizton nem fogom permetezni, ha viszik is, legfeljebb kukacos lesz.
Nem vagyok tehetős, vagy éppen sokra sem vittem. próbálok úgy élni, hogy elfogadjam mások dolgait. Nem akarok senki terhére lenne, és ne is erőltetem magam másokra. Vajon tényleg bennem van a hiba? Vagy ez a irtó nagy kapitalizmus, fene nagy szabadság ezt hozza? Hát akkor köszönöm, de nem kérek belőle.
Ennyi mára, folytatás következik...
